Vodnjantól Baléig

A turisták többsége a tengerpart közelében marad a nyaralás alatt, pedig alig néhány kilométert autózva vagy akár kerékpározva egészen más élményekkel lehetne gazdagabb. Egy nap alatt bejárható például Isztria belsejének déli része, ahol legalább öt várost érdemes meglátogatni. A domboldalakon virágzó fűszernövényekre bukkanhatunk, zsályára, bokrokban tobzódó levendulára és rozmaringra, babérfák bukkannak fel egy-egy kanyar után, útközben szedhetünk fűszereket az esti vacsorához…

VODNJAN  (DIGNANO)

A városka egykoron a térség központja volt, ma régi fényéből vajmi kevés maradt, de ami még ma is látható, azt érdemes nem elfeledni. Vodnjan mindössze 10 kilométerre van Pulától, közel négyezer lakosa van. Központja megőrizte a középkori szerkezetét: a szűk és kacskaringós utcácskák pókhálóját.

adrianet-6936

Legérdekesebb látnivalója, a velenceiek által épített gótikus, reneszánsz és barokk épületek sokaságán túl, talán Szent Balázs temploma, amely egy monumentális barokk építmény 1800-ból. Ötezer hívő fér el egyszerre a templomban. A tornya a legmagasabb templomtorony az Isztrián, pedig van belőlük jónéhány – egészen pontosan 63 méter magas, akárcsak velencei konkurense, a Szent Márk-templom tornya. Hát igen, abban az időben Velencéhez mérték magukat, csak szerényen. A templom azonban azért is a legizgalmasabb, mert a főoltár mögött öt szent mumifikált holttestét őrzik. A Bettica-család 1300-ban épített gótikus palotája ad otthont a városka múzeumának. A helyieket a szomszédaik bumbároknak hívják, ami magyarul dongóméhet jelent. Az itt lakók megőrizték az ősi szokásokat és a nyelvük is teljesen más, hiszen egy latin nyelvvariáns, az istro-roman nyelv maradt élő általuk. Vodnjanban igen jókat lehet enni, a helyi konoba a Vodnjanka nevet viseli, házi jellegű konyhája főleg isztriai specialitásokat kínál, ezek közül is a tésztákkal ajánlott közelebbi kapcsolatba kerülni, a fuži szarvasgombával és pršuttal mindenképpen nagyon ízletes. Nem messze Vodnjantól, Bričanci faluban is megebédelhetünk, a Konoba Poli Ondine nem hangulatos belső építészeti megoldásaival, de jó főztjével csábítja a vendégeket. Vodnjan híres az olívaolajáról, működik errefelé házi olívaprés és olívasajtoló üzem is.

adrianet-6892

DIVŠIĆI

Vodnjantól induljunk el kerülőúton Svetvinčenat felé. Térjünk be Divšićibe, illetve Divšići mellé, a Stancija Negričaniba. Persze, a rend kedvéért jelentkezzünk be előre, ide csak úgy nem lehet betoppanni. Az igazi pihenőhelyként aposztrofálható vidéki kőház-kúria minden porcikájában ízlésesen lett kialakítva, étterme elsősorban a szállóvendégekért tart nyitva, de a tulajdonos néha engedékeny és külsősöket is beenged. A Stancija tényleg a pihenésről szól, ide konkrét úti cél nélkül már a madár se jár, a hatalmas kertben medence, strandröplabda-pálya szolgálja a kényelmünket. Feküdjünk ki a napozóágyak vagy hintaágyak egyikébe, olvassuk el régóta félretett, de időhiányban el nem olvasott könyveinket, kérjünk egy pohár vörösbort, hozzá esetleg némi pršutot és sajtot. Az árak itt nem olcsók, elég annyit megjegyezni, hogy a vendégek nagy része a brit szigetekről érkezik, viszont minden ott van, ahol lennie kell. Kő és fa, a tradíciók tisztelete, helyi ételek, saját készítésű friss kenyér, friss tészták, a bor, a sajt és a sonka pedig a helyi kistermelőktől érkezik. A savanyított vadspárga meg egyenesen lenyűgöző.

adrianet-1000013

SVETVINČENAT

Divšićiből észak-északnyugat az irányzék, Svetvinčenat óvárosát célozzuk meg. A kis városkának alig háromszáz lakosa van, mégis az egyik legmonumentálisabb, de hihetetlenül hangulatos négyszögletes reneszánsz főtérrel rendelkezik. A központban találjuk a velenceiek által épített várat, amelynek négy bástyája meghatározza a tér szögletességét. Az egyik tornyot a Morossini-család átépíttette lakóépületté. A vár előtt hatalmas víztározó zöldell, hiszen nem nagyon van benne már víz. A várral szemben, a zöld mezőn túl találjuk meg a Kod Kaštela nevű konobát, ahol elsősorban vadhúsból készített ételeket érdemes kipróbálni. Ennek a kerthelyiségében kell leülni, szembefordulni a várral és élvezni a nyugalmat.

ŽMINJ

A következő település Žminj, amelyet mintegy hétszázan laknak. A 379 méteres magaslaton elhelyezkedő települést falak és őrtornyok vették körül, ezek java része ma is látható. Utak kereszteződnek itt észak-dél és kelet-nyugat irányban, így a város már a korai középkorban is lakott volt. Az egykori várnak csak maradványai láthatók ma, egyik tornya viszont csaknem egészen fennmaradt.

KANFANAR

A nem túl attraktív település az isztriai Y, azaz a gyorsforgalmi út elágazásánál található, amikor a Pula felől érkezők eldönthetik, Trieszt vagy Rijeka felé veszik-e az irányt. A kanfanariak állattenyésztéssel, földműveléssel foglalkoznak, nincsenek látványos épületeik. Viszont alig pár kilométerre innen található Dvigrad, a romvár, amelyet a XVII. században hagytak el lakói, a pestis idején. Ekkor nem csupán a lakosság, de a templom ereklyéi is Kanfanarba költöztek, a szószék, a templomajtó, a szobrok a XIII-XVI.század közötti időkből valók. Dvigradban jelenleg munkálatok folynak, de így is látogatható. Érdemes mászkálni egy kicsit a romok között, megpihenni egy ősrégi fal maradványán ücsörögve.

adrianet-1010022

BALE

Bale felé folytatjuk túránkat. Ez a település sem nagyságáról híres, hiszen kilencszázan lakják, viszont itt is olyanok, akik az istro-roman nyelvet beszélik. Bale szintúgy középkori város, ami látszik is a várfalakon, a megmaradt tornyokon, a városkapun. A központban található a Soardo-Bembo kastély, amelyet valójában két régebbi torony összeépítésével alkottak meg. Bale nincs túl messze a tengertől, a település strandja a központtól alig nyolc kilométerre található. És innen már Rovinj sincs messze…

Ajánlott bejegyzések