Út az Isztriára

Amikor úgy döntöttünk, hogy belevágunk ebbe a kalandba és végigkóstoljuk az Isztriát, az utolsó lökést a zágrábi halpiacon vásárolt, a tengerből aznap kifogott halak adták, amelyek este már a pécsi sütőben pirultak.

A horvát partok minden más célpontnál több magyar turistát vonzanak. A mediterrán gasztronómia egyre népszerűbb. De miért nem lehet nálunk (a fejlődőképes fővárost kivéve) friss tengeri halat kapni? Miért nem készíthetjük el otthon is a nyaralás során megismert ízeket? Tehát elindultunk, első állomásunk pedig még a Kvarner-öböl szíve, Rijeka (Fiume) volt.

adrianet-6596

Első utunk az Isztriára tavasszal vezetett, majd nyáron, ősszel megismételtük. Kóstoltunk, recepteket gyűjtöttünk, borban, szarvasgombában, olívaolajban, vadspárgában és hasonló finomságokban utazó helybeliekkel ismerkedtünk. Mindezt azért, hogy a leendő magyar turista barátkozzon meg a vidékkel is, ne csak a szűk tengerparti strandsávban töltse el a nyaralásra szánt egy-két hetet. De akár tavasszal vagy ősszel is feltöltődhet ezeken a tájakon, alig néhány nap alatt. Az isztriai konyha érdekes ötvözete a mediterránnak és a monarchia konyhájának, nagyon sok olasz vonást fedezhetünk fel benne, de vannak olyan sajátságai, melyek alapján önálló konyhának ismerhetjük el.

35

A félsziget így nem csupán természeti szépségével, kulturális és történelmi örökségével kápráztat el, hanem kiváló ételekkel, különleges borokkal is. A könyv akár útvonal-terv is lehet Isztria meglehetősen alapos bejárásához, de arra is használható, hogy amint megunjuk a tengerparti apartmant, pár perc alatt autóval máris eldugott dombok közt megbúvó parányi városkákra lelhessünk, csodás környezetre és meglepően eredeti ízeket kínáló kis vendéglőkre. De akár szakácskönyvként is forgatható, hiszen több tucatnyi receptet is gyűjtöttünk, főleg olyanokat, amelyek akár itthon is megalkothatók, akár ha kicsiny átalakításokkal is…  Az autópálya hihetetlenül lerövidíti a távolságokat. Ma már alig öt-hat óra alatt le lehet jutni az Adriára, kényelmesen autózva. Mi általában hajnalban indultunk, hogy a reggeli kávét valamelyik útmenti kávézóban kérjük ki – valahogy más azon a vidéken a kávé, krémesebb, erősebb és nincs benne az a savasság, ami sok helyütt még jellemzi az itthoni feketéket. Aztán folytatjuk az utat. És útközben mindig megéhezik az ember. Ezért viszont nem szeretem az autópályát. Csak egy benzinkút hűtőben tartott szendvicsei vagy a benzingőzben készített gyorsételek enyhítik az éhséget. Szemben a régi, kanyargós hegyvidéki utakkal, amelyek mentén minden tizedik kilométernél nyárson forgott a bárány. Az autópályán idő sincs igazán belefeledkezni a tájba, a határtól Zágráb egy szempillantás, a fővárosi körpályán a tenger felé vesszük az irányt. Karlovac, azaz Károlyváros után az út hol autópálya, hol gyorsforgalmi út, de kétségkívül jól lehet haladni, a hegyek közül egyszercsak előtűnik a távolban a tenger kékje.  Rijeka, azaz Fiume az elkerülő útról nézve nem túl vonzó látvány. Tíz-húsz emeletes panelek bukkannak fel megmásíthatatlanul és határozott vonalakkal a kisebb-nagyobb dombok oldalain-tetején. Viszont aki legyűri az első pillanat keltette ellenérzéseket, kellemesen csalódhat, ha leereszkedik a tenger partjára. A monarchiabeli Fiuméből annyi biztosan megmaradt, hogy egy délelőttöt eltöltsünk itt.