Rovinjba érkezni megnyugvás. Tavasszal vagy ősszel kedvelem leginkább, amikor kevesebb a turista, de szép az idő, enyhe szél fúj. Ilyenkor órákig lehet barangolni a macskaköves utcákon. Nem feltétlenül határozott céllal, csak úgy, amerre éppen kedvünk tartja. És minden egyes séta alkalmával rátalálunk egy-egy újabb csücskére ennek a városnak, amely visszahív.
ROVINJ
A történelemkönyvek azt írják, a várost legelőször Ruvignio néven emlegették a VII. században. De azt is feltételezik, hogy már évszázadokkal előbb megtelepültek itt az emberek. Nem véletlenül. Földrajzi fekvése szinte egyedülállónak mondható. Ma úgy látjuk, hogy az óváros egy félszigeten fekszik, de ez valójában partmenti sziget volt, ugyanolyan, mint a tucatnyi sziget körülötte. Az óvárost azonban 1763-ban összekötöttek a szárazfölddel. Rovinjt már a korai középkorban kétszeresen vették körül városfalakkal, amelyeket később a velenceiek erősítettek meg. Később osztrák, majd olasz fennhatóság alá került és csak 1945-ben csatolták Horvátországhoz. Az egykori városfalakon belüli terület a leghangulatosabb az egész Isztrián. Megkopott, csuszamlós kövekkel kirakott utcácskákon át juthatunk el az óváros egykori kapujának helyére 1679-ben épített Balbi-ívtől a Szent Eufémia-székesegyházig. A templom a félsziget nyugati csücskében található, benne található természetesen Szent Eufémia sírja. A székesegyház előtti térről pazar kilátás nyílik a Trieszti-öbölre, a Rovinj előtti szigetecskékre. A sikátorokon visszaindulva megfigyelhetjük a házak ablakait, a kapukat, vagy az erkélyeket, amelyekből akad gótikus, reneszánsz és barokk stílusjegyeket hordozó egyaránt. Lessük meg a külső kéményeket, amelyekből minden házra jut vagy féltucatnyi. A város ugyanis túlnépesedett a XVII. században, családok egyetlen szobában éltek, és minden szobához külön tűzhelyet és külön kéményt építettek. Rovinj az idegenforgalom fejlettsége ellenére ma is élő halászkikötő, a halpiacon minden reggel válogathatunk a friss fogásból. Az adriai halakat két csoportja osztják: fehérhúsú és kékhúsú halakra. A fehérek a drágábbak, oly halak sorolhatók ide, mint a brancin, amelyet néha lubinnak is hívnak (tengeri sügér), az orada vagy komarča (aranydurbincs), illetve a zubatac (tengeri fogas). Néha sikerül škarpint (skorpióhalat) is találni, ezt viszont célszerű tisztítva kérni, mert a tüskéi mérget tartalmaznak. Igen finom a húsa a kakashalnak, amelyet másképpen Szent Péter halának is ismernek, mivel a szent ujjlenyomata található meg az oldalán. Az Adrián legtöbbször kovač néven ismerik és érdemes megvásárolni, ha rábukkanunk a halpiacon. A kékhúsú halak sokkal olcsóbbak, viszont a legújabb kutatások azt bizonyítják, hogy a húsúk értékesebb, több tápanyagot tartalmaz és kevesebb koleszterint. Ide tartoznak az olyak halak, mint az inćun (szardella), a srdele (szardínia), a skuša (makréla) vagy a tuna (tonhal). Az apróbbakat (mint a szardella vagy a spratt, helyi nevén papaline) egészben belisztezik és olajban hirtelen kisütik. Nagyon kellemes ropogtatnivaló délutáni sörözés mellé. Ha nincs kedvünk nekilátni a sütés-főzésnek, Rovinj étterem-kínálata egészen korrektnek mondható. Vannak újabb és trendibb helyek, mint például az Angelo D’Oro, ahol kiváló tengeri sügért készítenek, sóban sütve, vagy az Al Castaldo, ahol viszont a homárt tagliatellével, azaz szélesmetélttel kínálják. Érdekes a kínálata a Toni étteremnek is, például lóhús szeleteket készítenek itt rákokkal és kecskesajttal. Ahol viszont talán a legjobban éreztük magunkat, az egy kívülről kisvendéglő, belül viszont egykori csarnok, ahol a jószágok cseréltek gazdát. A kikötői sétányon található Cantinon ideális egy kellemes ebédhez, megkóstolni az isztriai konyhát, méghozzá nagyon elviselhető árakon. Viszont ha csak egy pizzára támad gusztusunk, sétáljunk egyet a Carera utcában és biztosan találunk kedvünkre való helyet, ahonnan vékonytésztás, tenger gyümölcseivel megrakott pizzát falatozgatva figyelhetjük meg a járókelőket. Ugyanezt természetesen megtehetjük a tengerparti pizzériák valamelyikében is, csak akkor a tengeri kikötő forgalmát nézhetjük, ahogy a kisebb-nagyobb halászcsónakok és hajók kikötnek vagy éppen kihajóznak. Ugyanezt nézhették valószínűleg a XIX. században először ideérkező turisták is, akiket Triesztből hozott a gőzhajó. A vendégek száma egyre csak emelkedett, hiszen 1876-ban megépült a Bécsbe vezető vasútvonal, majd ennek hatására 1896-ban itt megnyílt a Val di Lone nevet viselő első tengerparti strand. Hamarosan hotelek épültek, Rovinj pedig egyre inkább divatba jött a monarchia előkelőségei körében, hiszen 1905-ben Milewsky Korwin Ignác gróf vásárolta meg a Szent Katalin szigetet, ahová két kastélyt is építtetett. Ekkor már készen állt a Szent András épületen az egykori kolostorból átalakított hotel, amelyet Georg von Hüterodt báró alapított. Ma már megszámlálni is nehéz, hány üdülőtelep vagy hotelkomplexum található meg Rovinj közelében.
LIMSKI-ZALJEV
Isztria egyik legmegkapóbb természeti látványossága a Lim-öböl, amelyet sokan Lim-fjordként ismernek. Valójában az utolsó jégkorszak idején itt a partszakasz leomlott és a tenger elöntötte a Lim folyócska völgyét, így keletkezett ez a mintegy 10 kilométer hosszú és legszélesebb pontján akár 600 méter széles öböl. Mindkét oldalán meglehetősen meredek sziklák sorjáznak, akár 100 méteres magasságok is várnak az ideérkező sziklamászókra. A sziklamászás hívein kívül azonban a friss tengeri herkentyűk kedvelőinek is javasolt a Lim-fjord, hiszen a sok vízalatti édesvízű forrásnak köszönhetően az öböl hihetetlenül gazdag élővilággal rendelkezik. A kishajókkal megtett túra után kifejezetten jóleső érzés megpihenni a két partmenti étterem valamelyikében és kipróbálni az itt tenyésztett kagylókat, halakat. Válasszuk az öböl gyakran használt fjord álnevére rímelő Viking éttermet, amelyben friss osztrigát (amelyet horvátul kamenice vagy oštrige névvel illetnek) kínálnak előételként, természetesen jégben hűtve. Kóstoljuk meg a škampival és vargányával ízesített metéltet és közben merengjünk el azon, milyen is volt az élete Romualdnak, a világtól elvonult szerzetesnek, aki a déli sziklafalban mintegy kilencven méter magasan található barlangban élt mintegy ezer éve. A barlang ma már látogatható. Innen továbbindulva Poreč felé veszi az irányt a legtöbb turista, aminek történelmi hagyománya lehet, hiszen a Lim szó a latin Limesből származik – itt volt annakidején ugyanis a két római tartomány, a pólai és a poreči határvonala. Mi is Porečbe indulunk, de egy kis kitérővel. Nem messze a Lim-öböltől található ugyanis az egyik legismertebb isztriai borász, Ivica Matošević pincészete.
KRUNČIĆI
A falu a Lim-öböl végétől alig két kilométerre található, Sveti Lovreč irányában. Borkóstolóra érkezve nagy lendülettel beautóztunk a falucska központjáig, ám a pincészet rögtön az útmenti vendéglő utáni épület, úgyhogy hátraarc. Ezt már korábban is észrevettük, hogy a borutak táblái szinte valamennyi településen megtalálhatók, viszont csak rámutatnak egy utcára, azon belül pedig a gazdák általában elfelejtik megjelölni a házukat, pincéjüket, hol is lehet megkóstolni a jófajta isztriai bort… E-mailben beszéltük meg látogatásunkat, úgyhogy a második meglepetés akkor ér, amikor a borász fogad bennünket. Matošević ugyanis fiatalember, alig múlt negyven éves, és máris a Vinistra, azaz az isztriai borászok egyesületének elnöke. Nemrég épült új pincészete már abszolút modern technikával ellátott, elsősorban olasz mintákat követve, hiszen ott doktorált le szőlészet-borászatból. Matošević 1998-ban kezdett el bort készíteni, viszont az azóta eltelt évek során jelentős hazai és nemzetközi sikereket könyvelhetett el, mind a kedvenc isztriai fajtával, a malvazijával, mind a másik fehérborral, a chardonnay-vel. Ez utóbbi 2004-ben ezüstérmes lett a francia chardonnay-világversenyen. Miközben beszélgetünk, egy különlegességet kóstoltat velünk. Egy malvazija esszenciát, amihez 2000 kiló szőlőt szárított hat hónapon át, majd ezt préselte le. A 2000-es évjáratú bor ritkaság, hiszen mindössze 80 liter készült belőle, sűrű, akácmézre emlékeztető, mazsolás-szárított sárgabarackos ízek áradnak belőle. A malvazija eleve nagyon akácos fajta, illata akácvirág, sárga gyümölcsök virágának illata, íze akácméz és szárított sárga gyümölcsök íze. A színében sokszor megfigyelhetünk zöldes csillogást, de a szalmasárga szín a domináns. Általában száraz, de készülhet belőle félszáraz, félédes és édes bor is. Szárazon a halaknak és a tenger gyümölcseinek ideális kísérője 10-12 fokon, de a fehér húsokhoz, szárnyasokhoz is jól passzol. A barrikolt változat egy kicsit kevéssé lehűtve, olyan 14-15 fokon mutatja meg legszebb vonásait. A pincészet felett apartmanokat is kialakított a borász-tulajdonos, akinek mintegy 10 hektáros birtokán a fehérek közül a chardonnay és a malvazija mellett pinot blanc, a vörösek közül az autochton teran és borgonja, valamint merlot és gamay terem. Ha ezt előre tudtuk volna, talán meg is szállunk itt, megkóstolni a vöröseket is, de így továbbvisz bennünket szigorú útitervünk Poreč felé, a vörösek pedig jönnek velünk.
