Rijeka (Fiume)

Miután az egyik legnagyobb horvát városba (mintegy 170.000 lakosa van) ereszkedünk le a hegyről, tartunk némileg az eltévedéstől, de aztán az utazók egyik alapigazsága ötlik fel bennünk. Mármint, ha a tengerre igyekszel, útkereszteződénél mindig válaszd a lefelé vezető utat.

Így is teszünk és tényleg a városközpontba érkezünk meg, ahol még egy zárt fizetőparkolót is találunk. Érdemes ezeket igénybe venni, mert Horvátországban gyakori állatfajta a kerekeken járó pók, amely előszeretettel fogyasztja a turisták rossz helyen parkoló járműveit.  Aztán irány a kikötő. Amely ugye megalapozta Rijeka fejlődését, jelenleg is a legnagyobb Horvátországban. A nagy expanzió a XVIII. században indult be, VI. Károly osztrák császár ekkor adományozott szabadkikötői rangot a városnak, majd megépültek az utak Zágráb, Ljubljana, Bécs és Budapest felé. A kikötő bizonyos szinten hátránya is a városnak, hiszen a turista nem szeret darukkal, silókkal és óceánjárókkal tarkított tengerparton sétálni.

adrianet-6614

Szereti viszont a sétálóutcákat. A fiumei Korzó még őrzi a monarchiabeli hangulatot, az épületek javarésze ekkor keletkezett, kivéve a szocializmus betoncsodáit, amelyekkel sikerült némileg rontani az összképen. A Riva, azaz a parti sétány felől induljunk el a Jadranski trg (tér) irányából kelet felé, sétálgassunk a Korzón, bámészkodjunk nyugodtan. Útközben ne hagyjuk ki a Városi tornyot, amelyen felfedezhetjük a barokk korabeli vonásokat, valamint I. Lipót és VI. Károly osztrák császárok a népre vigyázó tekintettel megformázott szobrait. A tornyon található óra már a XVII. század óta mutatja a helybelieknek és a vándoroknak a pontos időt.

Az idő múlik, így innen dél fele vesszük az irányt és eljutunk a Vásárcsarnokokhoz – hiszen itt három épület is sorjázik egymás mögött -, mindegyikben más-más az áruválaszték. A halpiacon bámészkodunk a legtöbbet, és egyre éhesebbek vagyunk. A harmadik csarnok után ezért röpke balra áttal módosítunk irányt és egy háztömbnyire, a Demetrova ulica (utca) 2-es házszám alatt már fel is fedezzük a Buffet Na Kantunu elnevezésű konobát. A konoba tengerparti specifikum, egy különleges hangulatú vendéglő, viszonylag szűk kínálattal, de házias ízekkel, helyi termelőktől vásárolt vagy a gazda által termelt alapanyagokkal. Mi is lenne a mai kínálat, mint némi friss hal, egyenesen a szomszédos halpiacról. Hétfőtől szombatig, nyolctól nyolcig tartanak nyitva és mindig friss a tengeri kínálat. A halak, az olívaolaj és a fokhagyma szentháromságával eltelve folytathatjuk sétánkat.

adrianet-6587

A Holt csatorna mellett sétálunk észak felé, majd folytatjuk a Riječina folyócska partján, amely egyébként a két világháború között Olaszország és Jugoszlávia határát képezte. Ezidőtájt ugyanis Rijeka Itália részét képezve, Zadarral (Zárával), az Isztriával és néhány szigettel egyetemben. A Riječinán átkelve hamarosan megpillantunk egy lépcsősort. Lehet kezdeni a számolást, garantáltan 538 lépcsőfok vezet a 139 méter magasan fekvő Trsathoz. Ez volt Rijeka római kori őse, ma egy erődítményt tekinthetünk meg itt, ahonnan egyrészt gyönyörű a kilátás, másrészt kultúrturistaként megfigyelhetjük az 1820-as években neogótikus stílusban végzett átépítés jellegzetességeit. Harmadrészt 538 lépcső után az ember erősen elgondolkodik, hogy a kései reggelit kellett-e egybekötni a korai ebéddel, de a gasztroturista erősen gyakorlatias, így már az utolsó száz lépcsőfokon szimatol egy vendéglő után, ahol visszafelé enyhítheti szomját. A Trsatika étterem erre tökéletesen alkalmas, kerthelyiségében keríthetünk sort az első sörre.

Rijeka természetesen még számos látnivalót kínál, de mivel úticélunk az Isztria, így innen ideje továbbindulni. A gasztronómia elvakult híve könnyen északnyugat felé indulna el, ami azért érthető, mert arrafelé, Kastavban található a több gasztrokalauz (Gault-Millau, Dobri Hrvatski Restorani) szerint is legjobb horvát étterem, a Kukuriku. De mi Isztria felé folytatjuk, tovább délnyugatra, ügyet sem vetve a Liburni riviéra szépségeire, bőszen autózunk el Opatija (Abbázia) ragyogóan felújított és egyre drágább hotelsora mellett, rá se hederítünk Ičićire vagy Lovranra. Időnként persze sunyin a tenger felé pillantunk, hátha felbukkan már a Plomini-öböl, ahonnan már az igazi Isztrián vagyunk.

Ajánlott bejegyzések

1 válasz

  1. 2015-03-25

    […] A félsziget így nem csupán természeti szépségével, kulturális és történelmi örökségével kápráztat el, hanem kiváló ételekkel, különleges borokkal is. A könyv akár útvonal-terv is lehet Isztria meglehetősen alapos bejárásához, de arra is használható, hogy amint megunjuk a tengerparti apartmant, pár perc alatt autóval máris eldugott dombok közt megbúvó parányi városkákra lelhessünk, csodás környezetre és meglepően eredeti ízeket kínáló kis vendéglőkre. De akár szakácskönyvként is forgatható, hiszen több tucatnyi receptet is gyűjtöttünk, főleg olyanokat, amelyek akár itthon is megalkothatók, akár ha kicsiny átalakításokkal is…  Az autópálya hihetetlenül lerövidíti a távolságokat. Ma már alig öt-hat óra alatt le lehet jutni az Adriára, kényelmesen autózva. Mi általában hajnalban indultunk, hogy a reggeli kávét valamelyik útmenti kávézóban kérjük ki – valahogy más azon a vidéken a kávé, krémesebb, erősebb és nincs benne az a savasság, ami sok helyütt még jellemzi az itthoni feketéket. Aztán folytatjuk az utat. És útközben mindig megéhezik az ember. Ezért viszont nem szeretem az autópályát. Csak egy benzinkút hűtőben tartott szendvicsei vagy a benzingőzben készített gyorsételek enyhítik az éhséget. Szemben a régi, kanyargós hegyvidéki utakkal, amelyek mentén minden tizedik kilométernél nyárson forgott a bárány. Az autópályán idő sincs igazán belefeledkezni a tájba, a határtól Zágráb egy szempillantás, a fővárosi körpályán a tenger felé vesszük az irányt. Karlovac, azaz Károlyváros után az út hol autópálya, hol gyorsforgalmi út, de kétségkívül jól lehet haladni, a hegyek közül egyszercsak előtűnik a távolban a tenger kékje.  Rijeka, azaz Fiume az elkerülő útról nézve nem túl vonzó látvány. Tíz-húsz emeletes panelek bukkannak fel megmásíthatatlanul és határozott vonalakkal a kisebb-nagyobb dombok oldalain-tetején. Viszont aki legyűri az első pillanat keltette ellenérzéseket, kellemesen csalódhat, ha leereszkedik a tenger partjára. A monarchiabeli Fiuméből annyi biztosan megmaradt, hogy egy délelőttöt eltöltsünk itt. […]