A Lim-öböl feletti partszakasz egészen Porečig az Isztria legnagyobb befogadóképességű turista-paradicsoma. Az öblökkel tarkított, alacsony, fenyőerdőkkel borított partszakaszon egymást követik a nyaraló-komplexumok, a tenger apró szigetecskékkel ékesített, minden adott a kikapcsolódáshoz. Ez azonban igazán csak azoknak ajánlott, akik jól elviselik a tömeget, mert itt kora tavasztól késő őszig mindig turistákba botlunk.
VRSAR
Az első település ezen a partszakaszon a nehezen kimondható nevű Vrsar. Kicsiny település, alig ezerötszáz lelkes, viszont már az ötödik századtól kezdve lakott. De ezek a történelmi emlékek az évszázadok során elkoptak, igaz, nem is miattuk érkeznek ide a turisták. Vrsar partszakaszán 18 lakatlan, mediterrán növényzettel benőtt sziget található, hotelek és kempingek tucatjai, kiépített strandszakaszok, valamint Európa legnagyobb nudista-kempingje, a Koversada. A környéken 18500 vendégágyat alakítottak ki, így természetesen a vendéglátás jó része is a tömegturizmus kiszolgálására jött létre.
FUNTANA
Alig néhány kilométerre északabbra érkezünk meg Funtanába, ami még kisebb település, alig ötszázan lakják, de a főleg szocialista idők alatt megépített üdülőtelepeknek köszönhetően ma egyetlen napon akár húszezer turista is találhat itt magának szálláshelyet. A település nemrég megkapta a „Legidegenforgalmibb jellegű kistelepülés az Adrián” kitüntető címet, amiből az is tudható, hogy nem nagyon fogunk itt ódon falak között, kedvesünkkel kézenfogva bóklászni az elhagyatott utcácskákon. Viszont a tömegturizmus ellenére találhatunk itt olyan éttermet, vagyis helyesebben mondva konobát, valódi vendéglőt, ahol minden kívánságunkat lesik. A Konoba Bare családi vállalkozás, amely az év legjobb konobája díjat is elnyerte már, nem véletlenül. Ugyan a főút mellett van, a gyönyörűen kialakított, tradicionális belső térben ez észre sem vehető, de a kerthelyiségben ülve sem túl zavaró. Üljünk le valahova a kemence közelébe, de ne nagyon közel, mert egy idő után elviselhetetlenül melege lesz az emberfiának, tanúsíthatom. A kemencében készül az ételek jelentős része, friss alapanyagokból. Az étlap csak tájékozódási pontként szolgál, hogy megismerjük az árakat. A napi kínálatát a pincér közli, mármint hogy milyen alapanyagokat is sikerült beszerezni aznap a piacon és abból mi minden készíthető el. Mi a peka alatt sült bárányt (janjetina ispod peke) választjuk, de érdemes megkóstolni a szarvasgombás nyelvhalat (list u tartufima) is. Hogy mi is az a peka? Valójában ez egy sütőharang, amelyet eredetileg agyagból készítettek. Az agyagedénybe belehelyezték a krumplit, a fűszereket, döntően rozmaringot és babért, a fehérbort, erre rápakolták a bárányszeleteket (a bárány ne legyen nehezebb 12 kilónál, mert csak addig bárány, utána már birka – mondta vendéglátónk), betolták a kemencébe és ráhelyezték az agyag-sütőharangot. Ma már gyakrabban készítik fémötvözetből, hiszen így könnyebb kezelni. A bárány mintegy két, két és fél óra alatt készül el, egyszeri forgatással félidőben. Itt apartmanok is vannak az étterem felett, egyikben kipihenjük a bárány, illetve a hozzá kóstolt teran, az isztriaiak által igencsak kedvelt vörösbor okozta fáradalmakat.
POREČ
Funtanából Poreč felé ismét elhaladunk tucatnyi üdülőtelep mellett, pedig mindössze 6 kilométer lehet az út. Porečba érkezve még autóval is célszerű az autóbusz-állomást keresni, mivel nem messze tőle van egy hatalmas fizető-parkoló, ami ráadásul nincs is messze a belvárostól. Akárcsak Rovinj, Poreč óvárosa is félszigetre épült, amelyet a tenger felől Szent Miklós (Sv. Nikola) szigete óv. Az alig nyolcezer lakosú kisváros az Isztria egyik legnagyobb látványossága, ide érkezik évtizedek óta a legtöbb utazó. A városban talán az vonzza az idelátogatókat, hogy az óváros hihetetlen gazdag történelmi emlékekben, míg a környezők öblökben található nyaralótelepülések, a parton végigfutó fenyőerdők, a tiszta tenger a pihenést szolgálják. Poreč történelmi színpadán igencsak gyakran volt szereposztás-csere. A rómaiak alapítottak itt először települést, amely már a III. században püspöki székhely rangjára emelkedett. A rómaiakat a keleti gótok követték, majd a bizánciak hódították meg, később a frankok láttak benne fantáziát. A helyiek időről időre megpróbáltak önállósulni, de ezt a velenceiek, majd a genovaiak is megakadályozták. Kétszer tizedelte meg a lakosságot a pestis, utoljára a XVII. században, ezt követően Dél-Dalmáciából érkezett jelentős számú betelepülő. Velence bukása után Ausztria lesz itt az úr, 1861-től Poreč lesz Isztria fővárosa és az isztriai nemzetgyűlésnek is otthont ad. Az első világháború után Itália tart rá igény, majd 25 év után Horvátország, illetve az akkori Jugoszlávia részévé lesz. A történelem viharai azonban sok olyan építészeti remekművet hagytak az utókorra, amelyek ma már páratlanok. Az óváros alaprajza például a mai napig követi a római castrum négyzetrácsos tervezését, a fő ütőere ma is az egykori Decumanus. A turistákra szakosodott boltokkal teletűzdelt főutcából nyíló kis utcák egyikén jutunk el a bizánciak által a VI. században felépített Euphrasius-bazilikához, amely ma a világörökség része. A korábbi keresztény szentélyek helyén felépített bazilikában a III. századból származó freskókat csodálhatunk, de maga a háromhajós építmény is lélegzetelállító. Hasonlóképpen a mellette álló toronyhoz, amelyet megmászni lélegzetelállító. De a kilátás kárpótol ezekért a lépcsőkért is, habár tériszonnyal küzdőknek nem ajánlott. A poreči utcácskákon sétálgatva elsősorban gótikus épületekre csodálkozhatunk rá, XV. századból megmaradt palotákra, amelyek közt kis terekre akadunk. Az egyiken, a Marafor téren keressük meg a Neptunus-szentély maradványait, amelyeket a II. századra datálnak. Ez a tér volt az antik fórum, az eredeti térkövek is abból az időből származnak, ezeket az északi oldal házai előtt találjuk. A félsziget délnyugati részének múlt századi feltöltésével, majd egy szálloda ideépítésével némileg megbolydult a középkori rend, de hát az idegenforgalom megköveteli a magáét… Innen átláthatunk a Szent Miklós szigetre, ahol 1895-ben megnyílt az első nyilvános strand. Ez ma is működik, sziklás és homokos partszakaszokat egyaránt találunk a szigeten. Az idegenforgalom kezdetei a XIX. közepére helyezhetők, ekkor már a trieszti Lloyd hajózási cég kirándulóhajóinak rendszeres állomásává lett Poreč. A Szent Miklós szigeten 1886-ban nyílt meg az első hotel és a helyiek szorgalmának, kitartásának köszönhetően ma Poreč az egyik legfelkapottabb üdülőváros az egész Adrián. A városnézés közben azonban gyorsan elfárad és megéhezik a turista. Ezzel számolnak is a kisebb-nagyobb éttermek, pizzeriák, amelyek többsége tisztességes étkezést kínál, de van néhány hely, ahol többet is kaphatunk. Rögtön az óváros bejáratánál találjuk a Peterokutna kula (Ötszögletű torony) éttermet, amelyet valóban egy toronyban alakítottak ki. Ennek a toronynak valaha párja is volt a Decumanus túlsó oldalán, de az nem maradt fenn. A korai középkorban építették, a benne található feliratok a XII. századból származnak. Az éttermet többszintesre alakították ki, a torony tetején a belsejében, az oldalában is meg lehet ebédelni, például frissen sült halakat, tintahalat, langusztával gazdagon megrakott spagettit. A Decumanus elején van az Ulixes nevét viselő konoba, amelynek kerthelyiségében olajfa árnyékában költhetjük el az estebédet. Tradicionális isztriai konyha, egy kis modern mediterrán beütéssel, friss tengeri halak, kagylók, rákok, de a kemencében bárány is készül, vagy tavasszal igazán friss vadspárgás ételeket kínálnak. A Dvi murve étterem a központtól mintegy 3 kilométerre található, a Vranići városrészben. A brancinból és rošpból (vagyis grdobinából – magyarul ördöghal vagy békahal) készített carpaccióért érdemes megtenni ezt az utat. Poreč egyik régi időkből megmaradt borászati óriása az Agrolaguna, amely szolíd borkínálattal jelenik meg a piacon, nem csúcskategóriás borokat sikerült tőlük kóstolni, de akár a helyi fajták, mint a malvazija, teran vagy borgonja, akár a világfajták, mint a chardonnay, a pinot blanc, a pinot gris, a merlot vagy a cabernet sauvignon korrekt minőséget képviselnek. Ha erre járunk, érdemes megkóstolni a helyi pezsgőt is. Đordano Peršurić pezsgői klasszikus eljárással készülnek, igencsak harmonikusak és kifinomultak. Elsősorban malvazijából, chardonnayből, teranból és pinot noirból készülnek ezek a Misal márkanevet viselő pezsgők. A poreči séták, a környékbeli lagúnákban végigstrandolt napok után egy kis kirándulás sem tűnik rossz ötletnek. A közelben találjuk a Baredine barlangot, amely érdekes látnivaló.
JAMA BAREDINE
Porečtől néhány kilométerre fedezték fel a hetvenes években a Baredine barlangot, amely valójában egy hatalmas és igencsak mély sziklaüreg. A feltérképezett alsó részei 132 méter mélyek, itt azonban még földalatti tavakat találunk, amelyek néhol elérik a 30 méteres mélységet. Az alsóbb rétegekben látható az emberhal (vagyis a čovečja ribica), hivatalos nevén a barlangi vakgőte. Az egyedülálló kis kétéltű teljesen vak, és külső kopoltyúval lélegzik. Akár 100 évig is elélhet, és csak a dinári karsztvidéken található meg. A barlangba látogatókat a vezetők 60 méter mélységig viszik le, mindeközben öt nagyobb földalatti termet tekinthetünk meg. A közel egyórás út során a cseppkőből kialakult legkülönfélébb formákat fedezhetjük fel. Egy régi monda szerint egy poreči nemes ifjú, Gábriel beleszeretett egy pásztorlányba, Milkába. A legény anyjának nem tetszett a kapcsolat és útonállókat bérelt fel, hogy öljék meg a lányt. Azok azonban nem ölték meg, hanem a sziklaüregbe dobták. Azt mesélik, hogy a nemes ifjú elindult megkeresni szerelmét, de csak a lovát találták meg. Az üregben azóta is ott áll a pásztorlány, kővé meredve és minden évben egy picit megmozdul, csúszik a szomszéd barlang felé, ahol szerelme várja…
