Pazin és környéke

Sok átutazónak talán fel sem tűnik Pazinban, hogy Isztria fővárosában jár. Az alig több mint ötezer lakosú kisváros Isztria szívében található, jelentős idegenforgalma szinte csak az átutazó turistákból áll. De szívünkhöz mégis közeli, gondoljunk csak Sándor Mátyásra – mi viszont nem találtuk meg a tengerig vezető alagutat…

adrianet-7066

PAZIN (Pisino)

Pazin ugyanakkor megérdemli, hogy az Isztrián járó utazó ide is ellátogasson. Részben természeti látványossága miatt, ami nem más, mint egy hatalmas szakadék, a Jama vagy Fojba, ahonnan 100 méter magasról zubog a mélyben a Pazinčica patak. A másik ok pedig, ami nekünk, magyaroknak még érdekesebb lehet, hogy itt játszódik a Sándor Mátyás című Jules Verne (vagy ahogy talán még sokan jobban ismerik: Verne Gyula) regény közismert várbörtön-jelenete. Az 1870-es években jelent meg Párizsban Charles Yriarte „Trieszt és Isztria” című könyve, amelyben részletes térképet és gyönyörű panorámaképeket közöl Pazin környékéről. Verne ezt olvasta, majd levelet írt Pazin akkori polgármesterének, Guiseppe Cech-nek, akitől azt tudakolta, hogy mennyire felelnek meg a valóságnak az útikönyv adatai. A polgármester válaszul fotókat küldött a számára a környékről. Verne nem feledkezett meg a segítségről, s a regény megjelenése után egy kézzel írt dedikációval ellátott példányt küldött a polgármester számára. Pazin lakosai nagyon büszkék arra, hogy Verne egyik leghíresebb művének egyik központi helye kicsiny városuk. A híres francia író világszerte ismertté tette Pazint, s ennek fényében a helyiek utcát neveztek el róla, sőt évente megünneplik a Verne Napot is, annak a napnak az évfordulóján, amikor Sándor Mátyás és Báthory István megszökött a várbörtönből, vagyis minden év június 26-án. A történet szerint a várbörtönből a földalatti labirintusszerű alagutakon egészen a Lim-fjordig értek el a menekülő magyarok. A várat egyébként először 983-ban említik az írások. Mai formáját 1537-40. között nyerte el, a pazini Kastel Isztria egyik legjobban, legépebben megőrzött vára. Az évszázadok során több nemesi család is birtokolta, a Maeinhardt, a Habsburg vagy a Montecuccoli családok. Pazin 1825-től 1861-ig lett először lett Isztria igazgatási központja, 1899-ben itt nyílt meg az első isztriai horvát gimnázium.

GRAČIŠĆE

Pazintól nem messze érjük el Gračišće (Gallignana)  kisvárosát, amely talán az egyik legszebb isztriai emlékünk lehet, ha szeretjük az ódon, piciny, középkori városkákat. Gračišće óvárosa ugyanis mintha a XV. századból maradt volna itt. Azóta nem sok minden épült fel, leginkább a XVII. századi templom tér el a lakóházak stílusától. Az egykori püspöki székhely városkapujában már térképet találunk, amelyen a nevezetességek mellett elsősorban azt olvashatjuk el, hogy melyik házban, pincében milyen bort – persze elsősorban terant és malvaziját – kóstolhatunk.  A települést 1000 környékén alapították, de igazán fontossá a XV. században lesz, amikor is megépülnek a városfalak, a városkapu, belül pedig az egyik legjelentősebb épület, a pićani püspök rezidenciája, egy csak részben fennmaradt kápolnával. A kicsiny központi téren nézzük meg mindenképpen a Salamon család gótikus díszítésű palotáját, illetve a Szent Mária fogadalmi templomot, amelyet 1425-ben építettek fel és a falakon a gótikus freskókat. Az egész városka három-négy utca talán, nem nagyon fáradunk el, ha körbesétáljuk, de azért érdemes megpihenni a városkaputól alig néhány méterre található Marino konobában. A tulajdonos akkurátusan betartja a nyitva tartást, szerdán zárva tart, hétközben csak kettőtől tízig tart nyitva, hétvégén azonban már tízkor nyit. Ha sikerül bejutnunk, akkor viszont igazi isztriai házi ételek közül válogathatunk, például ehetünk kolbászt és ombolót (azaz sertésszeleteket) káposztával, valamint vadhússal készített házi tésztákat is. A kenyér természetesen házi és friss. A konoba nem túl nagy, igaz, akkora nagy tolongás nincs is azért a városban. Házi bort kérjünk, nem bánjuk meg. Gračišćét nem sokan ismerik, de felfedezésre érdemes városka.

adrianet-7072

PIĆAN (Pedena)

Akárcsak a szomszédvár, Pićan. A két település évszázadokon át küzdött azon, hol is legyen a püspöki rezidencia, végül mindkettő megépítette. Akárcsak Gračišće, ez a városka is egy dombra épült, már a római korban katonai állomáshely volt. A püspökség az ötödik században alakult meg és 1300 éven át itt is működött. A középkorban jelentős számú horvát kommuna alakult ki. A lakosság ma csupán háromszáz főnyi, de az óvárost folyamatosan újítják fel, sokan látnak fantáziát a városkában. A XIV-XV. században megépített városkapu viszonylag ép állapotban fennmaradt, az egykori katedrális azonban sajnos nem, a helyén egy 1738-ban befejezett, háromhajós templom áll. Az itt élők nagyon büszkék arra, hogy itt született Matko Brajša Rašan, az isztriai himnusz, a Krasna zemljo, Istro mila című dal zeneszerzője.  Pićan talán nem is belülről szép igazán, habár azért ott sem kényszermunka egy nyugis séta az ötutcás „belvárosban”. Viszont a dombról leérkezve, ha visszanézünk, fantasztikus élményben lesz részünk, hiszen a régi püspöki város a domb tetejéről még ma is uralkodik a környező völgyeken.

adrianet-7034

LINDARSKI KATUN

Visszaindulhatunk nyugatra, a tenger, pontosabban először még Višnjan városa felé. Kis utakon járunk, közben többször felemlegetjük az Isztria-térkép szerzőjét, akinek főút jelzésén néha földutat találunk, majd ahol földutat jelöl, ott kétsávos, frissen aszfaltozott csíkon haladhatunk. De így is eljutunk Lindarski katunba. Ami nem nagy település, igazából talán fel sem tűnik, hogy falu-e vagy csak szétszórt házak közös neve. Itt először a XV. században telepedtek le a horvát pásztorok, akiknek épített öröksége lépten-nyomon feltűnik: a kažunok. A kažun valójában egy kis házacska, amelyet kör alapra építettek, természetesen az itt található kövekből és szintúgy kőből készült el a teteje is. A kažunok hihetetlenül alacsonyak, a középkor pásztorai vélhetőleg nem nagyon nőttek 150 centi fölé, legalábbis a kis házak mérete erre utal. Ezekben húzódtak meg rossz idő esetén, mára már legtöbb ilyen kažun elhagyatva áll. Viszont itt van az Ograde nevű falusi vendéglátóhely, ahol mindenféle háziállattal lehet barátkozni, a kis konobában helyi ízeket kóstolni.

adrianet-1000027

VIŠNJAN

Kissé girbegurba utakon ugyan, de megérkezünk Višnjanba. A város előtt azonban egy kis kitérő, mégpedig Radovani faluba, ahol Franko Radovan pincészete található. A fiatal borász kis kóstolótermébe talán ha húszan beférnek, de azok valószínűleg elégedetten távoznak majd, hiszen mind fehérborok területén, mind a vörösborok világában otthonosan mozog a borok készítője. A teran rubinvörös, telt, gyümölcsös illatokkal, a cabernet sauvignon, a chardonnay vagy a malvazija mind pohárt kíván. Višnjan egy hatszáz fős település, amely elsősorban borairól és olívaolajáról híres. Az olajfák már elég korán meggyökereztek ezen a földön, hiszen Marcus Valerius Martialis már az első században elragadtatással írt szülőhelye, Cordóba olajáról és az isztriaihoz hasonlította. A közelmúlt nem volt ennyire kegyes az ültetvényekhez, a szocializmusban az olívaolajat károsnak tartották a napraforgóolajjal szemben, így az utóbbi egy évtizedben kezdett el újjáéledni az „istenek olajának” kultusza. A kiváló adottságú talajon autochton fajtákat (például Bjelica, Karbonera, Buza) telepítettek és telepítenek, amelyekből a legutóbbi olíva-világkiállításon is aranyéremmel elismert extra szűz olívaolaj készül. Višnjant először 1203-ban említik, az egykori városfalból azonban csak kis részek maradtak fenn és a városkapu, ahonnan az út a főtérre vezet, amelyen a plébániatemplom dominál. A templomot 1883-ban építették, a harangtornyot 1772-ben. A főutca elején található a XVI. századi, egyszerű gótikus stílusú Szent Antal kápolna, amely glagolita írással írt szövegeket őriz a XVI. századból. Višnjant elhagyva találjuk meg Narduči falut, ahol Peter Poletti borászkodik. A tapasztalt borosgazda pincészetébe ellátogatva gazdag képet kaphatunk a helyi borokról és gasztronómiáról, egyik kezdeményezője volt az isztriai borutak kialakításának. Elsősorban malvazija és cabernet sauvignonját emlegeti a szakma és a borfogyasztók tábora, de aki megkóstolta a rózsamuskotályát (muskat ruza), nem igen fogja elfeledni. Ez a muskotályos fajta Poreč környékén honos, általában a poreči jelzővel illetik. Illatos, ízekben gazdag desszertbor készül belőle, halvány rosé színű, nagyon intenzív, a rózsára és a sárga szárított gyümölcsökre emlékeztető illatú. Ez utóbbi a domináns az ízvilágában is. Általában kekszekhez, száraz süteményekhez kínálják, 8-10 fokra hűtve.

VIŽINADA

Višnjantól pár perc autóval Vižinada. A település maga egy kis falu, pár száz lakossal, viszont remek borászatokat találunk a környéken. Az egyik ilyen Elido Pilato borgazdasága Lašići faluban. Pilato 2002-ben ért fel a csúcsra, amikor is 2001-es chardonnay-ja lett a legjobb horvát fehérbor. Azóta már más fehérborai is aranyérmesek lettek, így a malvazija vagy a pinot blanc is. A pince mellett kialakított kóstolóteremben ne hagyjuk ki a házi grappát sem. Pilatótól 3-4 kilométerre, Nardučiban tevékenykedik Marijan Arman, az egyik legnevesebb isztriai borász. 2000-ben szintúgy elnyerte a legjobb horvát fehérbor kitüntető címet, mégpedig malvazija borával, majd néhány évvel később a legjobb vörösbort is ő produkálta, egy teran képében. Száz férőhelyes kóstolótermében a malvazija, a chardonnay, a teran és a cabernet sauvignon friss és barrikolt reserva változatban is megkóstolhatók. Ha pedig nincs időnk elmenni Nardučiba, akkor nemrég nyílt meg vinotékája Porečben, oda is érdemes bekukkantani.

Ajánlott bejegyzések