A karszt íze

A szlovén-olasz határon található karsztvidék különleges táj, a helyiek saját planétának is nevezik, ahol vagy északról, a hegyekből fúj a bóra, vagy délről, a tenger felől hozza a változást a szél. A robusztus fehér sziklák és szakadékok néhol zöld völgykatlanokkal színesített, elsőre barátságtalannak tűnő világában a szőlő hihetetlenül jól érzi magát, a szőlőt művelő emberek pedig barátsággal fogadják az idelátogatókat. Nemes egyszerűséggel a természetes borokban hisznek, a szőlő erejében s nem a pincemunka átformáló képességében. A Kras vagy Carso, ahogy az itt élő hívják otthonukat a természetesség, a natúrborok, az ökológiai tisztaság és fenntarthatóság egyik központja lett, legismertebb borászaik ebben látják a múltra épülő jövőt.

IMG_7425_web

Amikor Benjamin Zidarich praproti pincéjébe invitált bennünket, még csak nem is sejtettük, hogy valójában egy karsztbarlangba látogatunk el. A pinceépítés során három barlangüregre bukkantak rá, amelyek ma már a többszintes pincerendszer részét képezik. A barlangok nem ritkák ezen a vidéken, elég, ha a két legismertebb szlovén barlangra gondolunk, a postojnai és a škocjani is ezen a tájon található.

A karszt egy különleges jelenség, ahol a mélységben a vizet jól vezető, szűkebb-tágasabb barlangok rendszerei alakulhattak ki. Maga a kőzetforma a szlovénül Kras, olaszul Carso néven ismert régióról kapta a nevét, ahol a felszínen a fehéren ragyogó mészköveket látunk, a domboldalak meglehetősen vékony vörös termőtalaján azonban így is növények százai küzdenek a fennmaradásért. Ez a leglátványosabban a Carsiana botanikus kertben jelenik meg. Sgonico mellett még 1964-ben, magánkezdeményezésre jött létre a ma 6000 négyzetméteren 600 endemikus fajtát bemutató, vízcsobogástól hangos, tavasztól őszig virágzó karsztkert.

IMG_7424_web

Ezen az egykoron nagyon szegény vidéken, ahol igencsak megpróbáltatásoktól terhesek voltak a hétköznapok, ahol gyakran fújt a bóra és a föld nem bőséggel termett, mégiscsak akadt egy valami, ami otthonra talált: a szőlő. Az elsődleges fajta a teran, amely a terra rossa magas vastartalmú talaján gazdag aromatikájú, gyümölcsös, ugyanakkor jó savakat megőrző, és antioxidánsokban gazdag bort tud adni. Ez utóbbit már a múlt században is felfedezték és a monarchia gyógyszertáraiban gyakran felbukkant a Kraški Teran, apotekárius üvegcsékbe töltve. A szőlőfajta azóta is az itt készülő borok mintegy kétharmadát adja.

A szlovén Kras a Primorska, azaz tengermelléki borrégió egyik körzete (mellette Goriška brda, Vipava és Szlovén Isztria tartoznak még ebbe a tízezer hektáros térségbe). A Kras a legkisebb szlovén borvidék, alig 637 hektáron terül el, miközben az egész országban mintegy 22.000 hektáron termesztenek szőlőt. A határ túloldala fajtaválasztékban, borkészítési eljárásokban szerves része a Krasnak, az olasz Carso ugyanakkor önálló DOC kategória Friuli-Venezia Gulia tartományban.

Zidarich_01_web

Az olasz oldalon, Prepotto faluban találjuk meg Benjamin Zidarich pincészetét. A karsztvidék egyik jellemzője az is, hogy a lakossága jelentős részben szlovén, a ma már nem igazán létező, de évtizedekig ideológiákat és családokat elválasztó határ mindkét oldalán. A faluban is minden kétnyelvű, de még a borok címkéi is. A négyszintes, 21 méter mély pincében kezdtük a látogatást. Lélegzetelállító, lépcsőrendszerrel és lifttel bejárható, barlangok és épített pincerészek elsőre nehezen átlátható, de különleges hangulatú szövevényét találjuk a mélyben. A legalsó szinten egy friss vitovska hordóminta kerül a poharakba. A fehér fajta (amelyet vitovska grganja néven is ismernek) őshonos ezen a tájon, másutt nem is nagyon termesztik, Benjamin Zidarich azonban a borvidék egyik fő fajtáját látja benne. Legalábbis fehérborok tekintetében érdemesnek tartja az újbóli térhódítását ösztönözni, a fehér refošknak is becézett fajta népszerűsítésére egyre több borász fog össze. Zidarich vitovskája a többnapos macerációnak is köszönhetően aranysárgába hajló, gyümölcsös és minerális illatokban gazdag, kortyban friss fűszerekben is gazdag, elegáns bor meggyőz bennünket erről.

Zidarich_02_web

A Zidarich birtokon mintegy 8 hektár szőlőültetvényt találunk, átlagosan 270 méteres magasságban telepítve, amely terméséből  – a Vini Veri konzorcium tagjaként, szigorú organikus követelményeknek megfelelően- a hagyományokat és modern technológiát egyaránt felhasználva natúrborokat készítenek. Éves szinte húszezer palack kerül ki a pincéből, elsősorban teran és vitovska fajtákból, de például a Prulke nevet viselő (sauvignon blanc, vitovska és malvazija) házasítás a 2001-ben kiosztott 83 Green Tre Bicchieri-díj egyikét kapta meg a tekintélyes Gambero Rosso szerkesztőitől.

A barlangpince után a terasz sem kevésbé impresszív, a Trieszti-öböl látványa fogad bennünket, az olasz Grado a panorámakép egyik széle, míg a másikon a horvát Savudrija is látható. A teran mellé helyi sajtok és pršut, azaz szélben szárított, érlelt sonka kerül az asztalra. Ez utóbbi a bor ízjegyeiben is visszaköszön. A teran szőlő tekintetében a refošk fajták családjába tartozik, szívós fajta, amely a viszontagságos körülmények között képes gazdag, testes, száraz bort adni, Zidarich teranja fekete áfonyás, jól beérett faepres illatokat mutat, szájban is telt, finom mineralitással, érett tanninokkal, jó savakkal.

Cotar_01_web

A terant tartja a Kras első számú fajtájának Branko Čotar is, aki fiával, Vasjával a Praprottótól csak pár percre, a határ túloldalán található Gorjansko faluban hozták létre családi pincészetüket. Gorjansko egy kétszás lelkes falucska a szlovéniai Komen járásban. Az Isonzó, szlovénül Soča folyó mentén az I. világháború alatt 1915-től 1917-ig itt vívták a híres-hírhedt isonzói csatákat, összesen tizenkettőt, amelyben mintegy 300 ezer magyar vesztette életét. Gorjanskóban ennek emlékét őrzi egy elég nagy kiterjedésű sírkert, mintegy tízezer névtelen áldozat – legtöbbjük magyar katona – örök nyughelye.

Kle_web

Branko Čotart időnként a karszt rebellis borászaként jellemzik, aki elég határozott, sokak szerint keményfejű, ugyanakkor olyan egyedi stílust alakított ki, amellyel határokat nem ismerve lett népszerű. Saját bevallása szerint ő csak természetes borokat készít, ahogyan azt az ősei is tették. Branko és fia, Vasja a mintegy 7 hektáros területükön többségében fehér fajtákat termesztenek, a biodinamika alapelveit tiszteletben tartva. A ViniVeri tagjai, ahogy szomszédjuk, Zidarich is.

A szőlőt kell tisztességgel ellátni, hogy jól érezze magát, és ne mindenféle vegyszerekkel mérgezni, akkor a pincében sem lesz nehéz dolgunk, véli Branko, aki a fehérborokat4-10 napos, a vöröseket 10-20 napos macerációval készíti, mindenféle segédanyagok nélkül, csak saját élesztőn, nem tartják szigorú kontroll alatt a erjedés hőmérsékletét sem, majd a pincében csak fahordókban, a kénhasználatot is minimalizálva nevelik a borokat, amelyek szűretlenül kerülnek palackba.

A pinceásás során ők is rábukkantak egy barlangüregre, ez a mostani pince alapja, amelyet azonban többször bővítettek, most éves szinte harmincezer palackot készítenek. A borok hosszú fahordós érlelés után kerülnek csak palackba, további érlelésre, így a fehérek is két-három évesek, a vörösök négy-ötévesen lépnek piacra.

2steklenici_web

Kóstoltunk három fehérbort, a vitovska, a malvazija, és a sauvignon blanc is többnapos héjon tartással, gyakorlatilag vörösboros technológiával készült. Vörösben természetesen terant, sőt teranból készített pezsgőt is. A stílus kétségkívül rusztikusabb, mint Zidariché, talán több időt is igényelnek, de egyediségük megkérdőjelezhetetlen. A házilag füstölt szalonna és a karsztvidéki prsut (kraški pršut) itt sem maradhatott el, s amikor a borok eltarthatóságáról beszélgettünk, Branko Čotar egy 1999-es cabernet sauvignonnal győzött meg bennünket borai érlelési potenciáljáról.

Ajánlott bejegyzések