Pošip 2004 (Vinarija Smokvica – Badel 1862)
Első pördítésre látszik rajta: testes, nehéz, súlyos, vaskos. Nem kispályás. A pohár falán vastagon csordogál, nem bírjuk kivárni, míg leér, beledugjuk az orrunkat.
Első pördítésre látszik rajta: testes, nehéz, súlyos, vaskos. Nem kispályás. A pohár falán vastagon csordogál, nem bírjuk kivárni, míg leér, beledugjuk az orrunkat.
Ez a bor tényleg mindenütt megtalálható, viszonylag olcsó, könnyen hozzáférhető még az északi horvát vidékeken is
Az első bor egy Plavac mali, méghozzá a 2005-ös évjáratból. Viszonylag új bor, de ez a plavac szortiment legalsó darabja, vagyis az alap-plavac.
Ez lenne a középkategória. És kicsivel izgalmasabb is annál, viszont van benne valami, aminek megfejtéséhez a többedik visszakóstolás is (talán) kevésnek bizonyult.
A bor fiatalos, tüzes jószág, van benne alkohol, de nem lóg ki, van benne tannin, de nem tombolnak, pont a helyükre komponálták őket.
Nagyon vonzó, “reduktív” halványarany, zöldesbe villanó színvilág, mezei virágokkal, bkóstolási listára feltenniodzavirággal.
A pincészetnek már kóstoltuk a vöröseit, volt ilyen s olyan is. Kíváncsiak voltunk, hogy teljesít a fehér. Végül is nem lett tesztvesztes.
Ez a bor talán már egy éve várja, hogy megkóstoljam. Csak mindig megfelelő társakat kerestem hozzá.
Egy fehér, ami az ötcsillagos határáig jutott. Ami még napokig megmarad a szájban és örökre az agyban. És erre kiderül, hogy vendégbor.
Ha a plavacoknál panaszkodtam volna eddig a ragasztósságra, akkor itt most legalább az kellett volna, hogy elnyomja valami ezt, ami ebből a palackból, ebből a pohárból jött.